2012.08.30.
17:35

Írta: Műhelytitkok

Egy moralizáló hippi apuka

Czutor Zolit a zenéjén kívül valahol mindig a kisugárzásáért kedveltem. Hogy férfias, jófej és egyben kisfiúsan természetes. Mikor kis kamasz voltam arról ábrándoztam, hogy vagy ő, vagy épp egy ugyanilyen férfi lesz a férjem. Volt egy menő poszterem is róla, szerintem valahol még meg van. Idővel azután nagyobb lettem, a rajongásom átkonvertálódott baráti szeretetté, melynek köszönhetően igazán jókat beszélgettünk. Most kicsit újságírósan, kérdezgettem erről arról.

Hány dologgal foglalkozol jelenleg?

Első a családom, immáron négy gyermekem van, és egy csodálatos fel_IGP7884AA.jpgeségem, aki a második komoly kapcsolat az életemben. Két és fél hónapos kisfiúnk édesanyja. Második a zenélés. Azért fogalmazok így mert nem csak a Belmondo zenekarhoz köthető a zenélésem, dalszerzésem, szövegírásom, hanem épp az interjú után megyek egy megbeszélésre, ahol két zenés színpadi játékkal kapcsolatban fogok tárgyalni, amit én írtam. Időnként reklámok zenéinek szerzésével is foglalkozom, továbbá másoknak írok számokat, ez viszonylag gyakoribb. Emellett vannak olyan elfoglaltságaim, amit mások társadalmi szerepvállalásnak neveznek. Például alapító tagja vagyok és évekig voltam az elnöke a Magyar Könnyűzeneszerzők és Szövegírók Egyesületének, és tavaly decemberben bekerültem az Artisjus elnökségébe is, ahol a könnyűzenei szekcióban négyen vagyunk. Victor Máté az elnök, Bródy János, Szabó Áron (Rémember, Nemjuci) és én. A jogkezelési tevékenységek és az ezzel kapcsolatos mindenféle ügyintézés, a lobbizások, és a szerzői jogi feladatok elég sok energiát felemésztenek. Ez anno egy kényszerpálya volt, mert nem az a típusú ember vagyok, akit nagyon is érdekelnek a jogi dolgok, de viszonylag elég hamar volt egy olyan felismerésem, ami arról szólt, hogy ha a saját pályánkon nem egyengetjük a dolgainkat, nem állunk ki saját magunkért akkor ezt senki nem fogja megtenni helyettünk. Azért mondom azt, hogy kényszerpálya volt, mert nyilván könnyebb és jobb lenne, ha otthon vakarásznám a gitáromat és mellette minden menne szépen magától. De ez nem így működik. Belesodródtam ezekbe a feladatkörökbe és most igyekszem becsülettel eleget tenni ennek, ha már így alakult. Nyilván valahol fontosak nekem ezek a dolgok, nem csinálnám, ha nem így lenne. De van még annyi minden. Itt van például még a Magyar Dal Napja, ami elsősorban nem hozzám köthető, de a sajtó valahogy mindig engem talál meg. Ez elég sokszor terhes már, de nem mondhatom, hogy nem nyilatkozom.

Elég sok bulvár jellegű sajtómegjelenésed is van. Ez hogy fér bele abba a felelősségteljes feladatstruktúrába, ami körülvesz? Fontos ez neked?

Egyáltalán nem tartom ezeket fontosnak. Legtöbbször bevallom, naivitásból vállalok el sok mindent. Minden évben van néhány olyan médiaszereplés, amiről meggyőznek, hogy „az nem olyan", aztán amikor kész van, akkor persze rájövök, hogy megint sikerült hülyét csinálnom magamból azzal, hogy belementem a játékba, hiszen ugyanolyan rossz az az anyag, mint a többi.

De akkor például miért hagytad, hogy az esküvőd egy bulvár szenzáció legyen?

Szerettem volna a feleségemnek egy szép nagy esküvőt. És amikor megkeresett a média, annyi pénzt és közvetlen segítséget ajánlottak fel a szervezéshez, amit egyébként nem engedhettünk volna meg magunknak egyáltalán. Viszont azért elég szigorú elvárásaim voltak, eleve a tárgyalás úgy kezdődött, hogy tizenhárom pontot kivetettem a szerződésből és azt mondtam, hogy ha bármelyik is marad, akkor nem állapodunk meg. Az esküvőn jelenlévők például nem tudták, hogy forgatás van, ehhez is külön ragaszkodtam, hogy maradjon meg az esküvő zárt hangulata a résztvevők számára. Lényegében a jelenlévők nyolcvan százaléka nem tudott a dologról, nagyon fontosnak tartottam a diszkréciót és volt még néhány elvárás, amiből nem engedtem. Ahhoz a kész anyaghoz, ami adásba került, ahhoz külön szinte minden egyes másodperchez hozzájárultam. Nem tudom mennyire jöttek le ezek a dolgok a műsorból, de egy szép emlék és egy jó élmény volt.

Hogyan tudod megtartani az egyensúlyt a szerepléseidben, hogy ne válj mégis tömegcikké, hogy ne kerüljön rád a celeb bélyeg?

Nagyon érdekes, mert ebben nálam különösebben nincs tudatosság. Ha lenne, akkor valószínüleg sokkal szigorúbb lennék saját magamhoz, nem férhetne bele sok minden. Nyilván én tartok attól, hogy megkapom ezeket a jelzőket, bár már így is bárhol ha megjelenek, énekelek, vagy elmondom a véleményemet, utána azért mindig kapom rendesen az osztást, hogy elárultam az adott ügyet, vagy hogy na már megint „leköptem magam", vagy hogy „ki ez a szerencsétlen" ilyesmiből van bőven. Épp a Hajós Andrissal beszélgettem nem is olyan rég erről, hogy az ő első olyan évét, ami igazán aktív volt a médiában alig bírta elviselni éppen ezek miatt a támadások miatt. Holott a Hajós egy köztudottan intelligens ember, aki azért szinte csak a bulvárosabb jellegű műsorokban tűnt fel, és nem vált ripaccsá. Az ember egy idő után amúgy sem olvas már el magáról semmit. Nem olvasom az újságcikkeket, kommenteket, azért mert általában rosszakat írnak, vagy éppen hazugságot, és ez általában olyan három-négy napra el szokta rontani az életemet. Én meg nem akarok ezek miatt három-négy napot elvenni például a gyerekeimtől. Legutóbb a Szirota Jenniferrel közös duónk miatt kaptam folyamatosan az oltásokat, hihetetlen mennyi gonoszság folyt ezzel kapcsolatban, és ebben az a rossz, hogy ezek mind ilyen névtelen kommentezők. Nem keresem, nem olvasom, de ha két millióan néznek egy műsort abba óhatatlanul is belefutok. Megértem, hogy Hajós miért mondta, hogy az első médiában rendszeres jelenlétét miért csak nyugtatókkal bírta elviselni, de nem szeretnék ide jutni. Próbálok nem figyelni ezekre. Nagyon kevés az építő kritika, vagy az, amiből tanulhatnék. Mert ha valamit elrontottam azt én azonnal tudom, viszont ha valami úgy sikerült, ahogy szerettem volna de más meg nem érti meg, akkor azzal én nem tudok mit kezdeni.

És mi az, amit tudatosan is szeretnél kommunikálni, mondjuk a fiataloknak vagy bárkinek? Te magad mire használod emberi aspektusokból a médiát, van konkrét szerepvállalás a figurád mögött? 

_IGP7924A.jpgAmikor erre gyorsan kell válaszolni mindig azt szoktam mondani, hogy azt szeretném, hogy ne guggoljanak le akkor, amikor sarkantyú van a csizmájukon, mert megszúrják a seggüket.(nevet) De viccen kívül ebben tényleg van valami. Én egy nagyon moralizáló ember vagyok, sok ilyen kis általános bölcsességem van, amiről úgy érzem, szívesen átadnám, de az is akkor úgy nézne ki, hogy vagyok valaki, aki osztogathatja a kis tanácsait, mert valaki fölött áll. Épp ezért igyekszem ebben is tartani egy kontrollt. Inkább talán nagyon szeretnék érdekes emberekkel, fontos és értékes dolgokról beszélgetni, és akkor azoktól a beszélgetésektől mindketten - vagy ahányan részt veszünk benne – egyenlően kapnánk valami fontosat. Vannak ilyen témák, amik foglalkoztatnak. Sokat moralizálnék például a szexről, vagy arról, hogy mennyire vagyunk mi emberek egymásra utalva, összevarrva, hogy mennyire nem szabad a másikat bántani, becsapni, összezavarni vagy tudatlanságban tartani. Különösebben nem tudok olyat kiemelni, amit tudatosan próbálok közölni, valahol szerintem ezt a személyiségem eleve eldönti. Valakinek szimpatikus vagyok valakinek nem.

Szerinted mit ad a Magyar Dal Napja az embereknek és a zenészeknek?

Nem tudom, hogy hisznek e még az emberek az ilyen közös ügyekben... de ha hisznek abban, hogy fontos a közös kultúránk, zenei kultúránk akkor kell, hogy foglalkozzunk vele, kell, hogy megismerjük. Én ezt sokkal inkább egy ideológiai ügynek érzem, mint művészeti ügynek azt hiszem, és talán nálam lehet hogy ez egy nagy probléma az hogy sohasem gondolok arra, hogy a létrehozott dolog majd mit fog jelenteni valakiknek. Még akkor sem ha időnként fontosnak tartom, hogy konkrét információkat adjak át, hiszen nem ez az első dolog amire az ember ilyenkor gondol, hanem elsősorban a célon jár az esze, hogy sikerrel átadja az üzenetet amit szeretne. Aztán az, hogy ez hogyan dől el másokban már nem az én dolgom. Abban bízom, hogy jól mennek át a jelek és akkor nem lehet baj. És talán az előző kérdésedre is vonatkozik az, hogy én inkább igyekszem példamutatatással sugallni ezeket a dolgokat, mint sem szájbarágással. Abban nem hiszek. A Magyar Dal Napjával kapcsolatban is ezt érzem, illetve az általam közvetítendő üzenetekkel is többnyire.

Szerinted mitől jó a magyar dal, mitől különlegesebb, ha különlegesebb, mint a többi?

Biztos, hogy van benne valami nagy, abszolút! Nekem volt egy nagyon szerencsés évem 1997, amikor is majdnem az egész évben kint voltam Los Angelesben. És ott nagyon sok zenei munkát kaptam, ami valóban egy kis tündérmese, hiszen akkoriban a Szent István körúton létezett egy klub, ami ma már nincs. Oda egyszer egy amerikai társaság véletlenül betévedt Nyers koncertre, és aztán elájultak tőlünk, hogy milyen jók vagyunk. És a végén odajött hozzám a társaságból egy csaj, aki azt mondta Michelle Kuznetsky vagyok. Odaadta a névjegyét és kérte, hogy keressem meg mindenképp, ha Amerikában járok. Mit ad isten kiderült, hogy ez a Michelle a világ egyik legnagyobb zenei ügynökségének az egyik vezetője, a Creative Artist Agency-nek. És amikor beléptem a Beverly Hills-i irodájába akkor, mint a filmekben, ilyen fehér kesztyűs komornyikok parkolták le a kocsimat. Nagyon durva volt, kaptam rengeteg felkérést folyton küldött castingokra, ahol egy meló kivételével mindet megkaptam. De valahogy mégis azt éreztem, hogy nekem a saját dolgaimat kell csinálni és itt Magyarországon. Ott valahogy nagyon felerősödött bennem a hazaszeretet és rájöttem, hogy addig nem ismert finom kis szálakkal kötődöm a magyar kultúrához. Úgy éreztem, hogy éppen ezeknek az embereknek, nektek, a hazámnak van átadni valóm. Valahogy ez az energia többlet van eleve benne a magyar dalban. Azt sajnálom, hogy ilyen pici ország vagyunk, mert például azzal a sikerrel, amivel itthon én rendelkezem, más országban már rég egy életre megteremtettem volna az egzisztenciámat. Kicsit ott van a magyar zenékben ez a belehalás is, meg ez a szerelmes küzdelem.

_IGP7855AA.jpg

Most szinte mindenhol arról írnak, hogy újra apa lettél. Szerinted milyen a jó apa?

A jó apa szereti a gyerekeit, férfiként viselkedik és gyerekkora óta apa akar lenni. Azok a férfiak, akik harmincévesen azt mondják, hogy nem érzik, hogy készen lennének az apaságra, azokból soha nem lesz igazán jó apa, mindig ott lesz bennük ez a halogatás. Én kisfiú koromban is apa akartam lenni, így nekem teljesen várt és természetes dolog volt az apaság.

Akkor szerinted is erősen köthető ez dolog a mintához, az otthonról hozott apaképhez?

Abszolút. Az én apukám egy nagyon jó ember volt, egy nagyon jó apakép. Nagyon következetesen, pontosan, precízen és szigorúan vezette a családunkat. Nekem apám gyerekkoromban egy óriási biztonságot adott, és szeretném ugyanezt a biztonságot megteremteni én is a gyerekeimnek.

És látsz már magadban olyan dolgokat, amiket átvettél a szüleidtől gyermeknevelés terén?

Persze. Sokszor rá is csodálkozom. Meg mások is. Valamelyik nap épp a nagyfiammal vitáztam valamin, és az unokabátyámék épp nálunk vendégeskedtek, amikor is nevetve rám kiabált: „Zotya, ne legyél olyan, mint apád!" Ezen nagyon jót nevettem én is.

Közhelyes kérdés, de szerinted mi a jó kapcsolat titka?

Az hogy magunknak nem hazudunk. Ha a másiknak hazudunk az sem kóser, de az ember élete és házassága mindig akkor megy félre, ha magának hazudik. Hogyha azt hazudjuk magunknak, hogy ez így jó, vagy, hogy majd megváltozik, vagy hogy nem rossz csak mások látják rossznak a kapcsolatomat stb., vagy ha valaki áltatja magát azzal, hogy minden rendbe jön. Meg kell tanulni őszintének lenni magunkhoz akkor is, ha ez adott esetben nehéz.

_IGP7858AA.jpg

Szerinted miért van ennyi egyedülálló nő és férfi mostanság?

Mert hülyegyerekek. És mert azok is akarnak maradni. Csak ezért. A legkomolyabb üzletember vagy üzletasszony is. Egy harminc valahány éves egyedülálló ember mit csinál manapság, csajozik, pasizik orrba, szájba, és kesereg. Harmincon túl nem vállalni gyereket a saját életükkel szemben merénylet. Be vannak csapva, elhitték azt, hogy az embernek egyedül is van boldogsága, pályája meg boldogulása. De most mit csinál magában az a valaki? Mitől jó neki, ha nem tudja megosztani az örömét, pénzét, életét a gyerekével, a férjével, feleségével, az unokáival? És majd ötvenévesen rájön, hogy nem kellek már senkinek, hogy már nem én vagyok a trendi, a gazdag, a sikeres, meg az erős egyedülálló, már nem az én gondolataim kellenek ahhoz a céghez, már nem is vagyok olyan friss, és törtető. És hol van a férjem, akivel húsz éve együtt élek, hol van a gyerekem, aki már egyetemista, és hol vannak az unokáim, akik bevilágítják az életemet öreg koromban...

Házias vagy?

Szerintem igen. Főzni nagyon szeretek, mondjuk mosogatni, teregetni, meg mosni utálok. De azért megcsinálok mindent ha úgy van.

Mit tartasz a legfontosabbnak a gyereknevelésben, van egy irány, amit követsz?

Igen, azt hogy mi szülők semmit vagy csak nagyon keveset tudunk tenni. Oké most sarkítok, de tényleg azt látom, hogy mi szülők egyre kevesebbet tudunk adni a gyereknek. Pedig korábban azt hittem, hogy ez nem így van. De most már így hogy van négy gyerekem egyre jobban ezt látom. A szülőnek kötelessége, tisztántartania, az egészségére törekedni, ruháznia, iskoláztatnia, lakhatást biztosítania a gyerekének ez teljesen egyértelmű. Lelkiekben csak példamutatást adhatunk, és ez vagy bejön, vagy nem. Annyira különböző személyiség, jellem mindegyik gyerekem, hogy egyikőjükben sem fedezek fel semmit magunkból, szülőkből. Annak ellenére, hogy ugyanabban a lakásban, családban, szülőkkel nevelkedtek – a legkisebb fiam született nemrég a második házasságomból – teljesen különbözőek. Az egyik gyerekemnél elég csak összehúznom a szemöldökömet kicsi kora óta, és haptákba vágja magát, a másikat, meg mint a répát úgy elnáspángoltam néha és soha semmilyen helyzetben nem fogadott szót. Nem tudom, hogy van ez, lehet később rájövök.

_IGP7865AA_2.jpg

Örökölt zenei, vagy más művészi véna a gyerekeknél?

Mindegyiknél megvan abszolút. Legidősebb gyerekem Levente, nála mai napig tart az a nagyon durva szembe fordulás a szülőkkel, pedig lassan húsz éves lesz. Orvosi egyetemre jár, és az ő szemében a szülei valószínűleg ilyen komolytalan, bohém életet élő hippik, következetlen művészek. A művészet semmilyen ága nem érdekli, annak ellenére, hogy csodálatosan énekel, és elképesztően jól rajzol. Ő egy nagyon vagány kisgyerek volt, de most dacból egy nagyon visszafogott konszolidált életet akar élni, amivel nincs baj csak azt érzem, hogy ebben van nála egy nagyfokú merev görcsösség. Abban bízunk az anyjával, hogy ezt szép lassan kinövi. A lányom hippinek mondja magát, de szerintem hipszter (nevet). Ő nagyon szép csaj és nagyon szépen zongorázik. A legkisebb pedig igazi rosszcsont, nagyon vagány gyerek. Zenekarban énekel, gyönyörűen beszél, és könnyen megjegyez szövegeket, ezért úgy döntöttünk tavaly, hogy beíratjuk Földessy Margit tanodájába. Ennek láthatóan van is eredménye Győzi önbecsülését illetően. Margit szerint nagyon tehetséges. Ha nem romlik el kamasz korában még az is lehet, hogy lesz belőle valaki. Ő most épp tíz éves.

Hogyan látod magad a jövőben, mik a terveid?

Valószínűleg egy szép kertes házban az unokáimat fogom terelgetni. Továbbá nagyon szeretnék igazán jó zenés színházi darabokat írni, mert az nem nagyon van mostanság szerintem.  Most az egyik nagy küldetésem, hogy ez megváltozzon, és legyenek nagyon jó zenés darabok.

Szöveg: Tóth Júlia Éva

Fotó: Kováts Zsófia

Videó: Földváry András

Asszisztens: Vályi Bettina

Szólj hozzá!

Címkék: zene művészet párkapcsolat házasság Címkék Czutor Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://muhelytitkok.blog.hu/api/trackback/id/tr894742203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.