A ZUP zenekarral kapcsolatban valahogy mindig elfogult vagyok. Gyerekkorom óta ismerem őket, az első koncerten is ott voltam, és ma is ha tehetem az összesen ott vagyok. Egy biztos megunhatatlanok! És ezt kivételesen nem az elfogultság mondatja belőlem. Egy olyan természetes bravúrosság lengi őket körül színpadi jelenlétükben, ami egy egyre jobban körvonalazódó tudással és egy jól befogadható humorral párosul. Valahányszor elvittem egy egy barátomat a koncertjükre, függővé váltak, és azóta is követik a zenekar életének alakulását, eljárnak a koncertekre. A ZUP-élményben van egyfajta életérzés is: Jót bulizni olyan slágerekre amire sztenderd körülmények között égő lenne, sírdogálni, nevetgélni is egy kellemeset az általuk alkotott specifikus feldolgozásokra, amivel csak ők tudnak olyan egyedien Zupposan megszólalni, megszólítani.  A ZUP-élmény lényegét, mélységeit és a zenekar műhelytitkait próbáltam kideríteni ezúttal nem barátként, rajongóként. A Kobucikertben csíptük el őket még július 22-én. A zenekar idén öt éves!

Mikor, hol, és miért alakult a zenekar?

Farkas János: A zenekar 2007 tavaszán alakult, nem csupán a kreatív energiánk kibontakoztatása miatt, hanem mert Záhonyban akkoriban rengeteg zenész volt, így nagyon könnyen össze lehetett verbuválni egy jó kis csapatot, akikkel le lehetett nyomni pár jó koncertet. Először csak ennyi volt a terv, hogy mulassuk el együtt az időt. Nem volt különösebb koncepció a dolog mögött. A helyi vasutasnapon volt az első koncertünk, ami hihetetlenül jól sült el.

Gaál Kristóf: Egyébként a legtöbb zenekar eleve így alakul meg, hogy szólsz a haverodnak, hogy hé, neked van egy gitárod nem? Akkor gyere, már el szombat délután üljünk le zenélni!

Feldolgozás zenekarként indultatok. Nem fordult meg a fejetekben, hogy saját számokkal kellene debütálni, mert amúgy is sok ilyen jellegű zenekar van már?

Farkas Krisztina: Furcsa, de valahogy nem. Adta magát, hogy feldolgozásokat játszunk. Sokan kérdezték ezt, de mi azt válaszoltuk erre, hogy mi imádjuk ezeket a számokat, ettől a koncepciótól érezzük jól magunkat. És éppen az ebben a jó, hogy egy koncerten belül össze tudtuk hozni a popot, a metált, a rap-et. A legtöbb műfajt be tudtuk vinni a repertoárunkba a saját ízlésvilágunk alapján a saját kreatív ötleteinkkel, és ettől vált izgalmassá az egész.

Valóban nagyon színes, és némiképp szélsőséges a repertoárotok, csak hogy párat említsek: Korn, Britney Spears, OutKast, John Butler, Metallica, Gorillaz, Pendulum, Demjén Rózsi, Lady Gaga és az egykori „pop császár" Kozsó, Szomorú szamurája is része a számlistáitoknak. Mi alapján választjátok ki a számokat, amiket feldolgoztok?

Farkas Krisztina: Elsősorban azokat a dalokat választjuk, amiket szeretünk, és talán amik jól is állnak a zenekarnak.

Farkas János: Amiket jól tudunk „Zupposítani"!

A sikereitek titka talán részben ebben is gyökerezhet szerintem, hogy nagyon egyedi, különleges feldolgozásaitok vannak, amik már-már fémjelzik a zenekart. Hogyan dől el egy egy szám „sorsa", hogy néz ki a munkafolyamat nálatok, vagyis a „Zupposítás"?

Farkas Krisztina: Általában mindig azt akarjuk, hogy az eredeti számtól eltérő hangulatú dolog jöjjön létre..

Farkas János: ..de ez nem mindig jön össze, mert valamikor egy az egyben ugyanazt játsszuk el, kis változtatásokkal, de valóban többnyire a szám hangulatára megyünk rá, illetve megnézzük milyen az eredeti hangszerelés, és hogy ebből mit lehetne még kihozni. Innentől pedig, valahogy mindig adja magát a dolog, hogy hogyan tudunk ebből valami mást, valami sajátosat kihozni. Van olyan is, amikor a hangszerhez igazítjuk a dalt. Például van egy didgeridoom, amit nagyon szerettem volna a színpadra is felvinni, és ehhez konkrétan kerestem zenét. És ebből született meg a sámán diszkós Chemical Brothers és Pendulum mix átdolgozásunk. De többnyire azért szándékosan egy más hangulatot akarunk generálni az elővett számhoz, és ez irányítja a munkafolyamatot is.

Farkas Krisztina: Aztán persze az is befolyásolja egy egy dal átdolgozásának milyenségét, hogy a tagcseréink önkéntelenül behozták a saját ötleteket is. Mostanra állt össze egy olyan csapat, akivel nagyon jól lehet dolgozni. A többiek, Balázs és Kristóf, akik nem rég csatlakoztak hozzánk egy teljesen új színt hoztak a zenekarba. Ez nem azt jelenti, hogy a korábbi felállásainkban nem volt meg ez a plusz, de ma úgy érzem, hogy ez a csapat az, akivel nagyjából közös az irány és a munka is gördülékenyen megy. Mindenkinek más az ízlés világa, de valahol mindig meg van a közös pont és ettől tudunk igazán jól működni.

Nem tartottatok attól, hogyha nem csináltok saját számokat, titeket is beskatulyáznak úgy, hogy egy feldolgozás zenekar a sok közül? Továbbá mit gondoltok, mitől tudtok mégis „kilógni a sorból", és országszerte heti több, általában teltházas koncerteket abszolválni?

Farkas János: Ezzel sohasem foglalkoztunk, hogy ki hova skatulyáz be minket.

Gaál Kristóf: Szerintem elsősorban azért tudunk kilógni a sorból, mert ez nem egy tribute zenekar. Nem egy zenekar számaira állunk rá, és nem ugyanúgy szólaltatjuk meg azokat. Nem magunk ellen próbálok beszélni, de viszonylag könnyű népszerű slágerekből olyan átdolgozásokat csinálni, amit már eleve ismer és szeret is a közönség. És ha már van tizenöt húsz olyan sláger, amit az emberek tényleg szeretnek, és az képezi a műsor nagy részét akkor az már önmagában jó, mert elejétől a végéig élvezik az emberek a koncertet és jó szájízzel, felpörögve hagyják el a koncertjeinket, aminek általában híre is megy.

Farkas Krisztina:    Sokszor kaptuk azt a visszajelzést, hogy ez így jobb ebben a formában, mint az eredeti és hogy csináljuk így mert ez tök jó. Persze voltak a közönség egy része szerint mellényúlásaink is. Például érdekes, hogy a Metallica Nothing Else Matters című száma, a mi még lassabb verziónkban nagyon megosztotta a közönséget. De úgysem tudunk mindenkinek megfelelni, ezzel azért tisztában vagyunk. A varázslatunk pedig talán tényleg abban rejlik, hogy nagyon széles spektrumról válogatjuk a dalainkat, és ezeket úgy csináljuk meg, hogy annak valóban híre megy, ahogy Kristóf is mondta. Másrészt pedig rengeteg hangszerrel próbáljuk izgalmassá tenni a dalokat és a koncerteket.

De azért lássuk be, hogy van abban némi csibészes tudatosság, hogy például egy Ámokfutók slágerhez nyúltatok...

Farkas János: Na, a Kozsó száma az egy véletlen volt, egy poénnak indult. Az egy részeg-sztori egyébként. Záhonyban már sokkal hamarabb lefutott ez a „retró" diszkó korszak, mint egyébként. Évekkel ezelőtt a közös szalonnasütések alkalmával, a barátainkkal rendesen végignyálaztuk azokat a botrányos kilencvenes éveket. Állandóan ezekre a popsújtásokra buliztunk. És ez a Kozsó dal ez mindig elhangzott és erre rendszerint „szeleteltünk" ittasan. És aztán másnaposan pengettem a gitárom, és felfedeztem, hogy milyen jópofa ez a szám így akusztikusan. Le is vittem próbára a dalt, és így poénból elkezdtem rá énekelni, a többiek beszálltak, és mindannyian ráharaptunk, hogy ezt meg kell csinálni. Úgy voltunk vele, hogy egy koncerten lemegy, maximum majd fújolnak, meg megdobálnak. Ez öt éve volt, de azóta is muszáj eljátszani, mert a tömeg már a koncert elején, de van, hogy már a beálláskor azt skandálja: „Szomorú szamuráj, Szomorú szamuráj!"

Farkas Krisztina: Konkrétan követelik ezt a számot. Már többször elterveztük, hogy levesszük a műsorunkról, a Dürer Kertben a születésnapi koncertünkön be is jelentettük, hogy utoljára játsszuk, de olyan közfelháborodást keltett, hogy azóta is hallható.

Most jelent meg az első EP-tek bakelit lemezen a saját számaitokkal. Miért kellett ennyi idő ehhez, és ha ennyire bejött mindenkinek ez a feldolgozásos irány, akkor mégis hogyan jöttek a saját számok, továbbá miért pont bakelit?

Farkas János: Talán amit az előbb is említettünk, hogy most van egy olyan csapat, akikkel már jól lehet saját számokat gyártani. Korosodunk, nekünk is vannak saját gondolataink. Bár szemtelenül fiatalnak érzem még magam ahhoz bármilyen mélyre szántó dologról énekeljek, úgy hogy az hiteles is legyen, talán majd később harminc, vagy negyven évesen. Kellett ez az öt év ahhoz, hogy zeneileg megérjünk arra, hogy legyen néhány bugyuta saját számunk is végre.

Farkas Krisztina: Illetve nem csinálhatjuk azt örökké, hogy más dalait tekintjük sajátunknak a mi verziónkban. Már a szükségét éreztük annak, hogy szülessen valami, ami tényleg a sajátunk. A bakelit Prágában készült, ott találtunk számunkra megbízható céget, aki ezt vállalta és legyártotta.

Farkas János: Hogy miért bakelit? Mert sznobok vagyunk. (nevet) Szeretjük a bakelit hangzásvilágát, továbbá jópofának tartjuk, és azt szeretnénk, ha ennek lenne némi hírértéke is. Ez most kábé olyan mintha pendrive-on árulnánk a zenénket, azzal a különbséggel, hogy ez inkább ráfizetés, mint jó anyagi fogás, de jár hozzá a digitális letöltő pakk, így ténylegesen hallgatható. Akinek meg nincs lemezjátszója kiteheti a falra, nézegetheti ilyesmi. Manapság ritka az ehhez hasonló húzás, éppen ezért reméljük, hogy felkapják rá az emberek a fejüket.

Azt hogy milyen stílust képviseltek a saját zenéitekkel, mi döntötte el? Illetve ti hogyan határoznátok meg a stílusotokat?

Farkas Krisztina: Ez a négy dal is kísérletezgetés. Abszolút keressük még a saját kis utunkat, tehát nyilván rengeteget fog változni az, ami most van, csiszolódik és érik.

Gaál Kristóf: Azért egy nagy adag Zupposság szerintem jellemzi a saját számainkat is. Szerintem öt év alatt óhatatlanul is kialakult egy irány, ami felé halad megszólalásban a zenekar és ez ott van a saját számainkban is. Ez abban figyelhető meg például, hogy nem ütnek el az átdolgozásoktól a saját számok.

Farkas János: A szerzők szeretik azt mondani, hogy én nem kategorizálnám be sehova a zenémet, de azért nyilván mindent be lehet. Nekem így skatulyában, mint műfaj a pop, a rock, a diszkó, meg a metál és még néhány stílus létezik, így önhatalmúlag pop-rock stílusnak mondanám a miénket, aztán majd a közönség meg az okosok eldöntik, hogy ez mi is valójában. Aztán lehet, hogy a nagylemez meg mondjuk dubstep lesz. Persze csak viccelek.

Hogyan születnek a saját számok?

Farkas Krisztina: János lehoz egy kést próbára, mindenkinek odaszorítja a nyakához és van motiváció.(nevet)

Farkas János: Még annyira nem alakult ki egy olyan tipikus szokásrendszer ebben, szerintem.

Gaál Kristóf: Nagyon új még nekünk ez, hogy saját dalokat szerzünk. Ebbe ugyanúgy bele kell tanulni, vagy szokni. Ha esetleg látunk magunk körül egy jó munkafolyamatot, akkor lehet, hogy mi is azt fogjuk követni, de még nagyon az elején vagyunk ennek a korszaknak. Nem lehet azt mondani, hogy így vagy úgy csináljuk, ez egyelőre még csak magától jön és összegyúrunk belőle közösen valamit.

Tardos Balázs: Eddig úgy volt, hogy János lehozta – kés helyett – a gitártémát és mindenki a saját hangszerével hozzáadta, amit tudott vagy jónak gondolt. Aztán ez folyamatosan változott, mire eljutottunk a végeredményig. Volt olyan szám, amit kidobtunk, de még az is lehet, hogy újra elővesszük őket.

Farkas Krisztina: Előfordult az is, hogy János hozott egy ötletet és mire kész lett a dal már nem tetszett neki. Mi hárman nagyon jónak gondoltuk, mindenkinek tetszett. Aztán átalakítottuk teljesen, és a kompromisszum az lett, hogy az eredeti verziót is feltesszük a nagylemezre.

És ha most elkezdtek saját számokat gyártani, akkor az átdolgozások egy idő után el fognak tűnni a repertoárotokból? Hiszen egy koncert a legjobb esetben is maximum másfél órás, nem férhet bele minden... Nem fog felborulni a mostani jól bevált balansz?

Tardos Balázs: Ha úgy is alakul, hogy eltűnnek az átdolgozások, az egy nagyon hosszú folyamat lesz, sok mindennek kell addig még történnie.

Farkas János: Nyilván sokkal jobb érzés, ha a te dalaidat énekli a közönség és nem a másét, de mivel még a legnagyobb zenekarok is játszanak feldolgozásokat ezért valószínűleg meg fog maradni ez a vonal is.

Gaál Kristóf: Én nem fogom sajnálni a feldolgozásokat, ha sikerül olyan számot írni, amit jobban szeretünk, vagy szeretnek egy másik ismert számnál.

Farkas Krisztina: Döbbenetes volt tapasztalni, hogy ez a négy szám még csak alig pár hónapja létezik és már az első hetekben – úgy hogy előtte csak pár koncerten játszottuk őket – énekelték az emberek a közönség soraiban. Csák ámultam, hogy hogy lehetséges ez. Nagyon jó érzés volt!

Szerintetek a közönség nem fogja hiányolni a maga jól megszokott feldolgozás adagját? Éreztek magatokban annyi erőt, hogy tudtok majd olyat dobbantani a saját számaitokkal, hogy ne veszítsétek el a mostani közönséget, és népszerűséget?

Farkas János: Ha folyamatosan attól kellene félnünk, hogy hányan jönnek el a koncertjeinkre, vagy hogy ha ezt a számot játsszuk vagy nem játsszuk nem jönnek el, akkor az egész dolog átmenne egy kiszolgáló valamivé ami már nem természetes,és így nem tudnánk merészek lenni. És ha nem vagyunk merészek, akkor sosem jutunk egyről a kettőre. Ha majd valóban megborul az a balansz, amit te is említettél és az emberek láthatóan nem jönnek el a koncertjeinkre, akkor nyilván arról van szó, hogy szar dalokat írtunk. De csak ezért nem fogunk visszaállni a feldolgozásokra, hogy jöjjenek az emberek.

Farkas Krisztina: Akkor lehet, hogy egy teljesen új közönségünk lesz, és kezdhetjük elölről az egészet, ami nem feltétlenül rossz. Ez egy nagy zsákbamacska, hogy hogy lesz.

Farkas János: Mindig is zsákbamacska volt. Az első ötven koncertünk úgy nézett ki, hogy vagy húsz-harmincan lézengtek a klubokban, meghallgatták, tetszett nekik, aztán legközelebb eljöttek többen, egyre többen, aztán például az ötödik hatodik debreceni bulinkon már vad teltházas közönség volt. Lehet, csúnyán hangzik, de én azt gondolom, hogy az embereket rá kell szoktatni a zenénkre. Elsőre nyilván nem lesznek ezren, de többször el kell menni ugyanabba a klubba, jó dalokat kell csinálni, és ha működik, az előbb utóbb úgyis érződik, ahogy az ellenkezője is.

Mikor éreztétek azt, hogy most már nagyon „rászoktak" az emberek a zenétekre? Mi volt az a pont amikor azt éreztétek, hogy valódi sikeretek van?

Farkas Krisztina: Három évvel ezelőtt még nem is játszottunk Pesten. Nagyon féltünk attól, hogy a fővárosban, ahol eleve telített a zenei kínálat, hogy fogják fogadni a mi felállásunkat. Mert oké, hogy ez vidéken klasszul működött, de nem voltunk benne biztosak, hogy a nagy Budapesten is lesz közönségünk. Aztán elkezdtünk játszani havi rendszerességgel egy budapesti klubban és egy fél év múlva, már nem fértek be az emberek. Dugig volt a hely, ki is nőttük a Könyvtár Klubot.

Farkas János: Én azért most sem érzem annyira, hogy meglódult volna a szekér. Jók a bulik, mindenki jól érzi magát, de én nem érzem nagynak magunkat..

Na de olyan nézettségeitek vannak a videó megosztón, hogy sok híresebb zenekart magatok mögé utasítottatok egy egy koncert felvétellel...

Tardos Balázs: Attól hogy a jó koncertjeink vannak fenn az interneten, attól azért még vannak kevésbé jó koncertjeink, ahol nem rúgja ki a ház oldalát a közönség.

Farkas János: Több összetevős dolog ez, annyi mindenben mérhető a siker és annyi mindenben látszik, hogy miben kell még fejlődnünk. Vannak bejáratott városok, ahol tényleg sokan eljönnek, és persze gyakran elő fordul az ellenkezője, de ezt a legtöbb zenekar rendszeresen átéli. Nincs ebben semmi különös.

Farkas Krisztina: Van Észak-Magyarországon egy hely, ahol mindig teltházas koncertjeink voltak, azután egy idő után meg nagyon kevesen lettek. Azt hittük mi tehetünk róla, de mondta a hely tulajdonosa, hogy mostanában az emberek egyáltalán nem járnak a koncertekre. Szóval sok mindentől függ a közönség aránya, kedve. Persze arra is volt példa, hogy kevés emberrel nagyon jó buli kerekedett.

Farkas János: Én azt gondolom, hogy ahhoz hogy egy magyar zenekar befusson, alsó hangon kell tízévnyi kemény munka és szervezés, hogy elérjék azt a szintet, hogy játsszák a rádiók a zenéiket és rengeteg embert mozgassanak meg. Ennek az időszaknak most járunk a felénél, és most kezdünk új még izgalmasabb energiákat belevinni abba, amit csinálunk. Érezzük persze a visszajelzésekből, hogy jó dolgokat csinálunk, de még rengeteg javítani való van előttünk és új dolog van bennünk.

„Mehet tovább" című saját számotokból az elmúlt hetekben debütált az első klipetek is. Mesélnétek arról, hogyan készült, és hogy miért ez az egyszerű koncepció lett a befutó?

Farkas János: Szerintem alapvetően nincs jó magyar klip, legalábbis eddig én nem nagyon találkoztam ilyennel. És valahogy úgy voltunk vele, hogy mi nem akarunk egy következő megkomponált gagyi valamit, hanem akkor legyen egyszerű, természetesebb, aztán majd idővel meglátjuk, mit lehet még ebből kihozni. Vicces, hogy pont azt mondtuk nem akarjuk, hogy egy gyárépületben játszódjon, erre persze ott játszódik, így alakult. És ezúton is köszönjük a lehetőséget, hogy ott vehettük fel a klipünket. Hosszú, fárasztó, egész napos dolog volt, de jó élmény is egyben.

Farkas Krisztina: Továbbá talán azért döntöttünk az egyszerűbb imidzsű klip mellett, hogy az emberek jobban megismerhessék arcra is a zenekartagokat.

Rengeteg időt töltötök együtt, már csak azért is, mert mindannyian a Kőbányai Zenei Stúdió zenész palántái vagytok, plusz összeköt benneteket a zenekar. Mennyit koncerteztek, hogy néz ki egy hetetek, hiszen jól láthatóan elég sok ZUP koncert jut egy hétre? Jut idő másra is, mivel foglalkoztok még?

Tardos Balázs: Hetente három próbánk van, nagyjából négy órás egy próba és átlagosan, ha éves szinten vesszük, heti lebontásban két koncert jön ki, de nyilván van amikor több, van amikor kevesebb és vannak abszolút holt időszakok is.

Farkas János: Például a január általában teljesen kimarad, hiszen akkor van a vizsgaidőszak mindenhol, és a január egyébként sem egy koncertezős hónap. De érdekes viszont, hogy a december milyen sűrű, volt hogy tizenöt koncertet adtunk, és egy hétre mondjuk jutott öt, az durva volt, de egyben nagyon jó is. Ebből nyilván még így sem egyszerű megélni, de tény hogy lényegében már mindannyian főleg ezzel foglalkozunk. Minden hobbi jellegű tevékenység olyan, hogy az ember rengeteget invesztál bele, és egyszer majd talán eljut oda, hogy megtérülnek a befektetett energiák. Ez nagyon nehéz, sokszor fárasztó is, tény hogy csurran-cseppen valami a dologból, de összességében még nem mondható el az, hogy ebből vígan megélünk.

Farkas Krisztina: ... de nyilván ha ez teljes mértékben nem érné meg, nem csinálnánk. Elvagyunk ebből éppen, de tény hogy emellett már most sem tudunk polgári foglalkozást végezni így ez megnehezíti a dolgunkat, de valahol ezt vállaltuk, amikor úgy döntöttünk, hogy ezt csináljuk, ilyen szinten, és ennyi energia befektetéssel. Reméljük, hogy azért az előttünk álló pár év meghozza gyümölcsét!

Gaál Kristóf: Szerintem elsősorban ez úgy van, hogy a zenekarnak el kell tudnia tartania saját magát az első időkben, és ha ez működik, akkor lehet törekedni arra, hogy egyénenként egy idő után sikerüljön egy olyan életszínvonalat fenntartani, ami mindannyiunknak megfelelő. És mivel a zenekar eltartja saját magát, ezért tud működni, és talán ezért látszik a fejlődés is.

Elképesztő, hogy milyen sokoldalúak vagytok zeneileg így négyen... Az a hangszer mennyiség, és típus, amin ti időről időre játszotok, már látványnak is sok. Honnan ez a hangszermánia? És különben is Ti magatok tudjátok egyáltalán, hogy hány hangszer van a színpadon?

Farkas János: Őszintén szólva fogalmam sincs. Hát, ha mondjuk a shaker-eket is külön hangszernek vesszük...húú rengeteg. Passz.

Farkas Krisztina: Ami most így hirtelen eszembe jut: Didgeridoo, melodica, harmónika, zajkeltők, valóban nehéz felsorolni, ráadásul előttem mostanság egy egész hakni szett van, amihez még hozzá jön a Guiro, a Vibraslap, shaker csörgő, Microkorg, aztán ebben van a digitális színpadi zongorám, és ez kiegészül a tangóharmonikával és az előbb említett melodicával. Talán ennyi.

Farkas János: Én több gitárral vagyok jelen szintén. Mikor mennyivel. Tizenkét húros, Dobro, Ukulele, Balalajka, villanygitár, és ott van még a Didgeridoo is. És nincs megállás, valószínűleg lesznek még, amiket nagyon ki szeretnénk próbálni. Ez talán az egyetlen tudatos koncepció, hogy ezeket alkalmazzuk.

Mikorra várható a nagylemezetek, az is bakelit lesz?

Farkas János: Már elkezdtük a dalírást, az én terveim között február szerepel, aztán majd kiderül, hogy sikerül-e addigra egy olyan anyagot összehozni, ami érdemes lesz arra, hogy meg is jelentessük.

Tervek?

Farkas Krisztina: Elsősorban most a nagylemez, illetve nagyon szeretnénk, ha a rádiók is játszanák a számainkat.

Farkas János: Sok jó dalt írni, sok helyre eljutni koncertezni, és még több hangszert felvinni a színpadra.

Gaál Kristóf: Nekem a koncert élmény fontos, nyilván a nagylemez is, de nekem is az elsődleges terv, hogy minél több helyen játszunk, minél több új élménnyel gazdagodjunk.

Farkas János: Jó sokáig zenélni! Ameddig csak lehet!

Legközelebbi koncertek:

2012.augusztus 31. 21:00 Mátészalka- Fényes Napok, 

2012. szeptember 2. Budapest-Budavári Sörfesztivál.

Info: www.zupmusic.hu

Szöveg: Tóth Júlia Éva

Fotó: Kováts Zsófia

Videó: Földváry András

Asszisztens: Vályi Bettina